Érvényes tapasztalat – de teljes képet ad?
Heti sorozat: Hogyan látjuk Indonéziát? · 2 / 5 ~7 perc olvasás · #turizmus #nézőpont #szűrés
A turista és a hosszú távú lakos tapasztalata radikálisan különbözik – mégsem mindig különbözik az általuk közvetített kép. Ez az ellentmondás az, ami igazán érdekes. Nem az, hogy a turista felületes (nem feltétlenül az), hanem az, hogy egy strukturálisan korlátozott nézőpontból lát – és ezt a korlátot ritkán teszi láthatóvá.
Ez a cikk erről szól. Nem a turizmus elítéléséről, hanem a turista tekintet működésének megértéséről – Indonézia konkrét példáján keresztül.
A keresés önbeteljesítő
A turista általában a jellegzeteset keresi: az egzotikust, a szépet, a tipikusat, a „hiteles” élményt. Ez a keresés önbeteljesítő: megtalálja, amit keres, mert oda néz, ahol azt meg is találja. Bali templomait és rizsföldeit. Jakarta neonreklámjait és street art falait. A batik piacokat. A füstölt kávét a hegyek között.
Mindezek valósak – de töredékek. Részei egy sokkal összetettebb képnek, amelyből a rövid látogatás szükségszerűen csak egy szeletet villant fel. A kérdés nem az, hogy ezek a képek hamisak-e. A kérdés az, hogy mit hagynak ki – és ez a hiány mit mond el arról, aki néz.
„A turistatekintet mindig előre megkonstruált: azt látjuk, amit elvárunk látni – mert a képzeletünkben már ott van a kép, mielőtt valóban odanéznénk.”— John Urry, The Tourist Gaze (1990)
Urry elméletét részletesen az E-International Relations turistatekintetről szóló bevezető elemzésében is olvashatod.
Ami nem kerül látóterembe
Egy hetes utazás alatt nem kerül látóterembe az, hogyan navigál egy jakartai munkás a bürokratikus rendszerben, hogyan küzd egy kis warung tulajdonosa a bérleti díjak emelkedésével, mit jelent egy fiatal nőnek a vallási elvárások és a városi lehetőségek közötti feszültség.
Nem azért, mert ezek el lennének rejtve – hanem mert a turista útvonala, időbeosztása és elvárásrendszere fizikailag sem viszi ezekbe a terekbe. A szálloda, a repülőtér, a látványosság, az étterem: ezek egy párhuzamos Indonéziát alkotnak, amely a látogató számára kényelmes, leolvasható, Instagram-ready.
Ez nem véletlen, és nem is feltétlenül gonosz szándék eredménye. A turizmus infrastruktúrája erre épül – arra, hogy a vendég megkapja, amit vár. De ha ez az egyetlen forrás, amelyből valaki képet alkot egy országról, akkor a kép szükségszerűen szelektív marad.
Érvényes, de nem teljes
A rövid utazás érvényes tapasztalat. Nem kell éveket tölteni egy helyen ahhoz, hogy valaki mélyen átéljen valamit – egy napnyi bazárban való bolyongás, egy váratlan esőzés egy kis faluban, egy helyi reggeli egy nem turisztikus vendéglőben: ezek mind valódiak.
A turista nézőpontja egy nézőpont – nem a végső szó. Akkor válik problémássá, ha azt nem nézőpontként, hanem objektív leírásként közvetítik tovább: blogban, közösségi médiában, útikönyvben. Amikor a „Bali olyan, mint…” mondat nem tapasztalatként, hanem tényként hangzik el.
Kurátori megjegyzés
Szűk ismerősi körömben is tapasztaltam ezt. Tényként közöltek olyan tapasztalatokat, nézőpontokat, amelyek nem fedték teljes mértékben a valóságot. Ez önmagában nem lenne probléma, ha nem örökérvényű tényként közölnék őket, és nem vetítenék ki az egész országra.
Mit tehetek kurátorként?
Amikor Indonéziáról írok, tudatosan próbálom jelölni, hogy éppen milyen pozícióból látok. Turista voltam, aztán visszatérő látogató, majd hosszabb ideig ott élő – és mindhárom perspektíva mást mutatott. Nem az a célom, hogy kizárjam a turistanézőpontot, hanem hogy bekeretezzem: ez és ez volt látható innen, ebből a szögből, ennyi idővel.
A tudatos reprezentáció nem azt jelenti, hogy mindent megmutatunk – ez lehetetlen. Azt jelenti, hogy láthatóvá tesszük a keretet, amelyből nézünk. Mert a keret maga is információ.
KÖVETKEZŐ CIKK A SOROZATBAN
Hogyan alakítja az Instagram, a TikTok és a vizuális kultúra azt, ahogyan Indonéziát látjuk – és láttatjuk?
Vélemény, hozzászólás?